A XIV. alkalommal szerveződő, hagyományos kosárfonó táborunk idén is júliusban várja új és visszatérő résztvevőit. A kosárfonó mester immár tizennegyedik éve Nagy Imre tanár úr Debrecenből. A hagyományos vesszőből készíthető formák, használati tárgyak alkotására délelőtt és délután, napi hat órában van lehetőség. A kisebb gyerekeknek Gábor-Tóth Ildikó kínál naponta változó kézműves tevékenységeket. Ebéd után lehet a pihenést választani vagy a környék dombjain barangolva gyógynövényeket is gyűjthetünk, és egy kicsit ismerkedünk velük. Szabó-Peszeki Eszternek köszönhetően lovasprogramok is választhatók a tábor ideje alatt. Felnőtteknek, családoknak ajánljuk a tábort.

Elszállásolás komfortos népi lakóházakban történik vagy saját sátorban. Az érdeklődők a részletekről személyesen egyeztethetnek az egyesület e-mail címén: info@barakonyitaborok.hu valamint az alábbi elérhetőségen: Jenei Edit 06/20 324 7678

 

 

 

 

A részletekről később tudunk pontos tájékoztatást adni.