Tornabarakony csendjével, jó levegőjével, pozitív kisugárzásával gyógyító erővel bír, és gyógynövényekben bővelkedő térségben helyezkedik el. A gyógynövények ismeretének, mindennapi használatának figyelemreméltó hagyománya van a településen, helybeni gyűjtése több évtizedes múlttal rendelkezik. Egyesületünk célja, hogy ezeket a még fellehető ismereteket összegyűjtse, megismertesse a település jelenlegi lakóival is.
Az ismeretterjesztést ezen kívül a következő területeken is szeretnénk megvalósítani:
- nyári táborokban,
- erdei iskolai programokban,
- a települést felkereső vendégek fogadásakor
Fenti célokat szolgálja a tervbe vett bemutató gyógynövénykert létesítése, melyben azok a növények kerülnek bemutatásra – alkalmas módon összegyűjtve a kertbe -, amelyek természetes élőhelye is ez a tájegység. Ez az állomány kiegészül majd a konyhakertekben hagyományosan elterjedt fűszernövényekkel.
Kezdeményeztük az ingatlantulajdonosok között, hogy házaik elnevezésével illetve az előkertekbe ültetett növényekkel is jelezzék a világ felé ezt a szándékot. Így van már Levendulás, Zsályás, Rozmaringos, Gyöngyvirágos elnevezésű ház is a faluban.
Az egyházi szertartás hagyományaira építve 2015 óta a nyári napforduló tájékán Gyógynövényes napokat tartunk a településen az önkormányzattal együttműködve. A rendezvény részeként gyűjtő sétákat tartunk Dr.Szitás Éva botanikus szakvezetésével, a 8 tablóból álló kiállítást hozzáférhetővé tesszük, gyógytea-kóstolók, szappankészítés, szakmai előadás színesíti a programot. A templomban csatlakozunk a gyógynövényszentelés szertartásához. Ízelítőül három tabló a kiállításból: