Ami történt velünk 2020-ban…
Ez volt az az év, amikor kénytelenek voltunk megismerkedni a koronavírussal. A kezdeti bizonytalanság után még is közhírré tettük, hogy a „szokásos” alkotótáborainkat nyaron megtartjuk.
Kezdem az egész éven áthúzódó szolgáltatásunkkal: A Digitális Jóléti Program pont nyújtotta lehetőségekkel számost embernek tudtunk segíteni-akár az ingatlantulajdonosok távmunkájában, akár a vendégként megfordulóknak. A NEA működési pályázatán elnyert 200.000 Ft terhére fizetjük a mobil net és telefon számláinkat. Ez a forrás segítette a web oldalunkon elhelyezett német és angol nyelvű tájékoztató szöveg megjelenését is. Webmesterünk Szabados Attila! Köszönet az angol fordításért Szabados-Lukács Zsófinak, a német fordításért László-Gárdonyi Adrinak.
2019. augusztus eleje óta várja Szilveszter közelében a rejtett láda a keresőit Fodor Virág és Kazsimér Soma önkénteseinknek köszönhetően! 2020 év végéig 49 regisztrált megtalálója volt már a ládának. A láda tartalmát, környezetét rendszeresen ellenőriztük.Megfogalmazódott egy igény és elkezdődött egy közösségi tervezés erdei tanösvény létesítéséről.
https://barakonyitaborok.hu/geolada-tornabarakony-hataraban/
2020. Júliusában 3 alkotó táborunk megvalósult: a X. KOLO, a III. nemezelő és a II. Rekeszzománc ékszerkészítő. Az alkotótáborok ideje alatt gyógynövényes gyűjtő sétautakat szerveztünk.
A táborok szakmai vezetőinek – Gyöngy Enikő, Nagy Imre – köszönjük az értékes élményeket!Mindhárom tábor idején Peszeki Eszter önkéntesünk volt velünk a lovaival.
Az elmúlt években a LEADER pályázatunk szorításában éltük meg ezeket a táborokat. A jócskán utófinanszírozott időszak a 2018-2019-es táborokat érintette. A helyszíni ellenőrzés 270 dokumentumot tartott számon, ami a pályázatunkhoz kötődött. Oroszné Szőke Ildikó-azaz Szöcske-és jómagam 2 éven keresztül annyit dolgoztunk ezen, hogy akár munkahelyünkként is tekinthettünk volna a folyamatra. Végre, 2020 szeptemberében megérkezett a kifizetés, tudtuk belőle rendezni a tartozásainkat.
Tárgyi eszközeinket it felsorolom: rajzasztalok az iskolában, házivízmű, zománcégető kemence, tűzhely.
Ebben az évben is kaptunk felajánlásokat a magánszemélyek 2019-es jövedelmük után fizetendő SZJA 1%-ból összesen 58.773 Ft.-t. Az összeget a könyvelési munka számlás kifizetésére fordítottuk. Az idei kampány idején ne feledkezzünk meg róla és ajánljuk ismerőseinknek az egyesületünket az adószámunk megadásával.
18032695-1-05
A MagNet Banknál vezetjük a számlánkat továbbra is. Év végén pályázatot nyújtottunk be a bank un. KAP programjára a székhely település környezeti lehetőségeit felhasználó projektre. Amennyiben támogatásra érdemesnek ítélik a terveinket – a részletekkel is jelentkezünk.
A segítő bankkártya programjuk mellett-ami negyedévente 3000 Ft körüli összeget biztosít számunkra – egy ismeretlen rendszeres adományozónk is van, aki 2020 tavasza óta havi 3000 Ft-t utal az egyesületünknek azzal a megjegyzéssel, hogy:
„Sok szeretettel, hogy minél több összetartozó személy lelje örömét Tornabarakonyban”-Kutenics Gáborné. Nagyon köszönjük, azon vagyunk, hogy így legyen!
A járvány miatt haladékot kaptunk a 2019.évről szóló közhasznúsági beszámoló benyújtására szeptemberig. Csatoljuk.